Jonathan Swift az angol klasszicizmus egyik legkiemelkedőbb alakja, és egyben legsajátosabb szatirikusa. Benne találkozott talán a legteljesebben az imponáló műveltség, és a felvilágosodásra oly jellemző cinikus látásmód. Kedvelt műfaj a szatirikus parabola, melyben korának minden hibáját kíméletlen cinizmussal állítja pellengérre.
Mindmáig legismertebb műve, az 1726-ban napvilágot látott Gulliver utazásai a kor kedvenc formája, a hajós kalandregény paródiája. Lemuel Gulliver, seborvos, majd hajóskapitány bőrébe bújva Swift a korabeli (1725) divatos útleírások modorában adja elő hőse fantasztikus kalandjait; ironikusan hitelesiti féktelen mesélőkedvét köznapi adalékkal, hajónaplóadatokkal, tengerészszakzsargonnal, hogy országról országra haladva véresen kegyetlen szatírát adjon először csak a korabeli Angliáról, aztán egyre inkább, magáról az emberről és az emberiségről.
Jonathan SWIFT a Gulilverje utazásai 4. részében eljut a nyihahák országába.
Lehet , hogy SWIFT 1712-ben mikor a Gullivert írta, azt a világot formázta meg amiben ez érzelmileg intelligens emberek (majd) élnek? Megelőzte az biztos a korát. Nem sokkal csak 200 évvel!
Miközben először 1920-ban E. L. Thorndike a Columbia egyetemen a “szociális intelligencia” kifejezést használta, hogy leírja azt a képességet, ami meghatározza, hogy hogyan képes az ember másokkal kapcsolatot teremteni és azt fenntartani, vagy ami meghatározza ennek a kapcsolatnak a minőségét.